Születésnapi cécó
Fűrészpor, mész, félig vakolt falak, piszoktól átláthatatlan ablaküvegek. Most ez jellemezte Mystic Falls határában fekvő 2 szintes „palotát”. Az egykor csendes, régifajta építésű épület, a munkások kalapácsolásától, a fúrógép zajától zengett.
Klaus kis otthona, munkálatait saját maga felügyelte, és ha az egyik munkás nem úgy csinált valamit, ahogy azt ő elképzelte, nem is kellett más vacsora után néznie, máris megvolt a mai kiszemeltje.
Éppen a munkálatok főnökével beszélt, amikor is megérezte a közelében, közeli bajtársát, mára hűtlen, egyben ellenségé vált, barátját, Stefant.
-Lépj csak közelebb, Stefan! Ne állj meg a küszöbön!
Stefan kikerülve a munkásokat lépet közelebb a hibridhez, aki egy tervrajz fölött támaszkodott.
- Látom, kezdesz berendezkedni e parányi kis városba, nem neked való hely ez, és nem is a szolgáidé!
-Stefan, Stefan! Nem tudom, hogy hódoljak a bátorságodnak, vagy kinevesselek az ostobaságodért, amiért ide merted dugni a képedet! De, megvallom számítottam a látogatásodra, elvégre is, milyen tanítvány lettél volna, aki nem tanul Mesterétől?!
Stefan szeméből sugárzott a megvetés, a gyűlölet, amiért elvett tőle mindent, amiért olyan sokáig küzdött. Az emberségét. Az érzéseit.
-Nos, nem egy baráti csevejre jöttem, vagy, hogy megnézem az itteni lakhelyed! Csak közölni akartam, jobb lesz, ha eltakarítod, a városból az alattvalóid, mielőtt én magam gyűjtöm be, és kaszabolom le mindegyik fejét! – állt meg határozottan a hibrid előtt.
-Először meglopsz, végül meg idejössz, és kioktatsz, mit kéne tennem?! Ne felejtsd el, kivel állsz szemben, az én kezem akármeddig elér! Vannak itt a városban olyan személyek, akik fontosak voltak neked egykor. Az életük a te felelőtlen tetteidtől függ.
-Nem hat meg az előbbi kis monológod, és tudod miért?! Mert te magad gondoskodtál róla, amikor kikapcsoltattad az érzéseimet, amitől Te úgy gondoltad, hogy legyengítik valódi énem.
- Majd meglátjuk, hogy ugyanezen az állásponton lesz a véleményed, akkor is, amikor az egykor igen fontos emberek létszáma egyszer csak fogyatkozni kezd!
Stefan kifejezéstelen arccal fürkészte az előtte álló Őst, ahogy karba font karral állta a másik pillantását.
-És ha most megbocsátasz sok még a teendőm mára! – Klaus kikerülve az egykor híres rippert hagyta el készülődő otthona színhelyét.
Jeremy megigézése után Elena összetörve sietett ki a tornácra, ahol szabad utat engedett könnyeinek.
-Nem hiszem el, hogy megint ezt tettem!
-Nem tehettél mást, csak így óvhatod meg az életét!
Elena elmerülve a férfi tökéletes arcának fürkészésében, tekintete hol az azúrkék szempáron, hol az íves ajkon állapodott meg.
-Damon, köszönök mindent, nem tudom, mi lenne velem, ha te nem lennél mellettem!
Damon egy óriásit nyelt, hogy visszafojtsa a vágyat, hogy most azonnal meg ne csókolja a lányt.
-Valamit tudnod kell! Stefan nem árult el minket, megmentette az életem. Klaus megölt volna, ha ő nincs.
Elena döbbenten állt a dolog előtt, nem értette, hogy menthette meg Damont, ha nincs semmi érzelme.
-Mit jelentsen ez?
-Azt jelenti, hogy egy idióta vagyok, hogy mindig bűnösnek kell éreznem magam!
- Miért?
- Azért mert azt akarom, ami nem lehet az enyém!
Elenát villámként érte a felismerés, amire a vámpír célozgatott. Ő is ugyanúgy, vagy jobban akarta azt, amit a férfi, de mégsem tehette meg.
-Damon..
-Tudom, hidd el, az öcsém barátnője vagy stb. – Damon egy szomorkás félmosolyt villantva, sétált le a tornácról. A lépcső közepén leállva fordult vissza Elenához.
-Nem, Nem! Ha már bűntudatom van, legyen is miért, legyen ezért! – sietet oda Elenához, és nyomta vágytól duzzadó ajkait a másikéhoz.
Elena készségesen csókolt vissza. Belül ujjongott, hogy megtörtént, amire már hónapok óta várt. Volt, hogy már megcsókolták egymást, de ez volt az első igazi csókjuk.
A hosszúra nyúló csókból Damon bontakozott ki, és meglepődve nézett a gesztenyebarna szemekbe. Elena nem ellenkezett a csókja ellen, sőt ő maga csókolt vissza. El se hitte, hogy akinek az arcát a kezei közt tartja az tényleg Elena, és nem csupán megint tréfa. Most tényleg Elenát csókolta meg, azt, akit szívből szeretett, és nem Kathrine-t. A lány tétovázását érzékelve, jobbnak látta mára ennyiben hagyni a dolgot.
-Jó éjszakát!- majd hátrahagyta a döbbenettől lesújtott lányt.
Elena összezavarodva állt a tornácon, és nézte, ahogy a vámpír eltűnik az éjszakában, egyedül hagyva őt az érzéseivel.
Elena fájdalomtól tükröződő arccal díszítgette immáron 18 éves barátnője iskolai szekrényét. Az elmúlt éjjel történtek, ami közte és Damon közt történt teljesen összezavarta, de nem csak ezen, rágódott.
Ha eszébe jutott a tegnapi tette, a szíve sajogni kezdett. A családjából nem sokan maradtak, szinte senki, és most Jeremyt is el kell löknie magától, hogy öccse normális életet éljen messze e pokoli helytől. Nem létezett a földkerekségen még egy ilyen kriminális város, mint amiben ők éltek.
Sóhajtozva tépegette a ragasztószalagot, amivel csillámos rózsaszín masnikat tűzött Caroline szekrényének ajtajára.
- Bocsi a késésért, de volt némi elintéznivalóm!
-Semmi baj, fő, hogy itt vagy! Elhoztad?
Bonnie egy nagy színes betűkkel írott táblát húzott elő táskájából, és nyújtotta oda Elenának.
-Tökéletes! – mosolygott erőtlenül kedvenc barátnőjére.
-Valami baj van?
-Tudod, nem volt eddig erőm elmondani, hogy tettem valamit, amire nem tudom, hogy fogsz reagálni, de, muszáj volt!
Bonnie jókedve másodperc alatt illant el, helyét a félelem vette át.
-Szóval, tegnap megkértem Damont, hogy igézze meg Jeremyt, hogy menjen el a városból. Rettenetes, amit tettem én is beismerem, de értsd meg, muszáj volt! Klaus majdnem megölte, nem hagyhatom, hogy az egyetlen családtagom, aki maradt még, meghaljon!
-Megértem, nem ítélkezem. A helyedben én is ezt tettem volna. És mikor megy el?
-Ma este, elutazik Denverbe. Azt akartam, hogy legyen időt elbúcsúzni, ha szeretnél, bár tudom, mennyire fáj még a szakítás.
Bonnie elnézve barátnőjéről az imént emlegetett személyt vélte fel fedezni a tömegben. Fájt, hogy Jeremy „megcsalta”, de még mindig szerette a fiút. Elszomorodott a tudattól, hogy ez lesz az utolsó nap, amikor beszélhet vele.
-Mattel beszéltem - terelte másfelé a témát Bonnie – Ő majd elcibálja Cart az erdőbe valami ürüggyel, és onnan megyünk mindannyian a kriptába.
-Csodálatos! Nagyon meg lesz lepődve, ami majd ott várni fog rá.
-Az biztos, hogy meg lesz hatódva, amilyen érzékeny. A dekoráció a kocsiban, már csak fel kell aggatni, hogy még se tűnjön annyira lehangolónak a kripta.
-Nekem már csak a tortáért kell elugranom - mosolygott Elena miközben a léggömböket erősítette fel. – Készen is volnánk! Most már csak meg kell várnunk Carolinet, aztán órára menni.
-Nem megyek sehova! – húzta fejére a takarót a szőke vámpír lány.
-Car ne csináld már! Ezt a napot vártad már kiskorod óta! – próbálta Matt lefejteni a lányról a paplant.
- Igen Matt, vártam! De ez a nap most már szörnyű! Örökre 17 éves leszek! Sosem lépek a bűvös 18. -ba!
Matt lefejve a paplant Carolineról ölelte át szorosan úgy, mint amikor még együtt voltak.
-Caroline a többiek számítanak rád! Ne hagyd őket cserben, muszáj segítened!
-Rendben! – kipattanva az ágyból követe a pincérsrácot kifelé a ház előtt álló kocsijához.
Beülve a járműbe döcögtek az országút mentén húzódó erdő felé.
-Csajok, nem hiszem el, hogy képesek voltatok az éjszaka közepén elrángatni otthonról, csak azért, mert Bonnie álmában látta ezt a helyet! – Caroline duzzogva követte az előtte sorban vonuló barátait.
-Nem kéne itt lennünk, ha nem mondtad volna, hogy mondjuk le a szenzációs bulidat, amit terveztünk! – jegyezte meg Bonnie a sor elején, aki lámpással a kezében mutatta az utat.
-Köszi Bonnie, hogy a szememre hányod, de még is mit ünnepeljek ma? A nem létező öregedésemet?
-Megjöttünk! – Bonnie, Elenával és Mattel a nyomában tárta ki az ajtót.
Caroline teljesen megilletődött az elé táruló látványtól. Lampionokkal volt körbeakasztva a kripta, középén egy asztal húzódott néhány paddal. Az asztalon egy torta díszelgett, 18 gyertyával a tetején.
- Boldog Születésnapot Caroline! – kiáltotta trió.
-El se hiszem, hogy ezt összehoztátok! Köszönöm!- borult két barátnőjének nyakába, Mattnek meg egy szívből jövő mosolyt küldött.
Két óra múlva Elena és Matt elköszönve a lányoktól lépdeltek kifelé a fiú kocsijához, amikor is a semmiből Stefan jelent meg.
-Stefan!
- Hello Elena! – egy mozdulattal felkapta Mattet és a mellettük elhelyezkedő kőhalomnak hajította. A fiú elveszítve eszméletét csúszót le a földre.
Elena elborzadva nézte, ahogy a srác kiterülve fekszik a nyirkos földön, de mielőtt bármit is tehetett volna, Stefan előtte termet, befogva a száját, vámpírgyorsasággal kapta fel…
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése