Útiterv
Friss tavaszi fúvalat járta át a helyiséget. A napsütésben madarak fürödtek, a zöldellő fűben tücskök ciripeltek, a fák virágoztak. A hőmérséklet kifogástalan volt, és ahogy az ember bőrét lágyan simogatta a meleg napsugarak, kellemes bizsergés fogta el.
Tavasz volt.
Elena ébren feküdt az ágyában, nyomasztotta a nagy csend mely körülvette.
A hatalmas házban, ami mindig tele volt nevetéssel és apró neszekkel, eltűnt. Jeremy még mindig élte a vidám tinik életét Denverben, Rick pedig „házi őrizetbe” került a pszichopata gyilkolási személyhasadása miatt.
Egyedül volt. Sosem érezte magát ennyire magányosnak, mint az utóbbi pár napban. Minden erejét összeszedve kelt ki a meleg, kényelmes ágyból, és egy jókora adag fekete reményében sétált le a konyhába. Lépteit nem vette sietősre, fölösleges volt. Mint ha egy lassított felvételt néznék úgy halad egyenesen a cél irányában. Az ablakon tűnődve merengett ki, a mai napot illetően. Szíve szerint fel se kelt volna, de az élet nem áll meg. Kezébe véve egy óriási bögrét készítette kávéját, amikor megszólalt a csengő.
« Gyere!- kiáltotta ki Elena, evvel is megspórolva a felesleges utat az ajtóig. A küszöbön vagy vámpír állhatott, vagy Matt, vagy Bonnie.
A konyhában lassan egy fekete hajú férfi jelent meg, Damon.
« Jó reggelt Napsugár! – mosolygott a szokásához híven, miközben kivette Elena kezéből a kávéját.
Elena szó nélkül vett elő egy másik bögrét és öntött egy újabb adagot. Damont letaglózta lány viselkedése, hiszen minden apróság miatt fel tudta húzni a másikat, de a mai napra úgy látszik ez nem volt igaz.
« Minek köszönhettem, hogy beugrottál hozzám? – kérdezte Elena unottan miközben helyet foglalat az asztalnál.
« Tudod, igazán lelombozod az életkedvem. Le kéne csukni, amiért ilyen morcos vagy, egy ilyen csodálatos napon!
« Sajnálom, még ez sem tud meghatni! Voltál Ricknél?
« Szóval ez már érdekel? Amúgy, voltam igen. Jól viseli a bezártságot. Megkért, hogy mondjam meg neked, vigyél el neki pár dolgot.
« Ah, szóval ezért jöttél, hogy ezt elmond? Megteheted volna telefonon is.
« Most az problémád, hogy itt vagyok, vagy az, hogy egyedül vagy, mint a kis ujjam ebben a hatalmas házban?
Elena az utolsó szavaknál ökölbe szorított kézzel nézett farkas szemet a másikkal. Mielőtt teljesen kifakadt volna elfordította a fejét, és mintha nem is hallotta volna a vámpír mondandóját nézet ismét az ablak felé. Mégsem mutathatja ki, hogy az imént a férfi rátapintott a lényegre.
« Hallgatás beleegyezés! Ne vedd rossz néven, de ki kéne használnod, hogy egyedül vagy, ha érted mire gondolok! – nézett sejthetően a lányra.
Elena megállt a mozdulatban, hogy a szájához emelje a bögréjét és most már haraggal a szemében emelte tekintetét a férfira.
« Tudod, meglep, hogy van kedved ilyenekkel viccelni, amikor legutoljára, egy háremmel vetted körül magad, igencsak pórul jártál! Vagy már teljesen elfelejtetted, hogy a Te „gonosz Lexid” átvert, vagy csak az a rész került homályba, amikor a kedvenc játszótársad kivéreztetett, és megkínzott?!
« Áuccs! Ez most fájt! Csak nem féltékenységet lehet kihallani a hangodból? – hajolt közel Elenához.
- Amúgy amit nem tudnék elfelejteni, vagyis, amit nem akarok, az az, amikor a hallucinációból felébredve Téged láttalak magam előtt. Arcodat könnycseppek áztatták, és az aggódás, ami a szemedből sugárzott, felért bármivel.
Elena zavartan pislogott a másik csodás kék szemeibe.
Damon látta a szemében, ahogy újra átéli ezt a pillanatot, majd a szempárbajt megszakítva kortyolt egyet az energiát adó italból Elena.
A vámpír nem bírta elviselni a helyzetből kialakuló némaságot, amely percek alatt telepedett rájuk.
« A kis szellemekkel suttogó még mindig bír e képességével?
Elena fellélegezve vezette vissza figyelmét a férfira, hogy Damon nem feszegette tovább a kettejük között kialakult, bonyolult kapcsolatot, melyet egyszer és mindenkorra meg kéne beszélniük, de ennek nem most volt itt az ideje.
« Ne nevezd így! De, miért fontos ez?
« Csak azért kedves Elena, mert így akkor a drágalátos öcsikéd segítségével kapcsolatba tudnánk lépni egy mostanság igen fontossá vált szellemmel, ha érted mire célzok.
« Te azt hiszed Jeremy beszélni tud majd Rosesal?
« Bingó! Végül is csak hasznát tudnánk venni a kis mini Hunternek!
« És mi a terved? Ide ráncigálod és kényszeríted, hogy tegye meg, amit kérsz?
« Tudod, igencsak fájdalmat okoz az a feltevésed, hogy ilyeneket gondolsz rólam, de most hogy említed, nem lenne rossz B tervnek.
« Most komolyan?
« Amiért ma Béla Bús vagy meg magányos – vitt be egy újabb találatot- úgy arra gondoltam elmehetnénk egy kicsit kocsikázni, ha nincs ellened ki fogásod.
« Miért gondolod, hogy elmegyek veled?
« Hát, ha nem jössz, akkor kénytelen vagyok egyedül menni és az imént felvázolt módon meggyőzni a kis buzgómócsingot. Bár reménykedem, hogy jobban hiányzik Ő neked, és hajlandó vagy eljönni velem.
« És ha nem sikerül a kis terved?
« Hát akkor úgy egy jól célba vett Ős segítségével meghalok én is, meg a Bambievő kis öcsém, és többi vámpír is, aki ehhez a vérvonalhoz tartozik.
Elena savanyú ábrázattal a képén hallgatta, ahogy Damon igen egyszerűen elmélkedik a közeli halálukat illetően.
« Néha tudod komolyan nem értelek!
« Ez most miért mondod? Azt hittem örülnél, ha meghalnánk.
« Te tényleg egy érzéketlen bunkó vagy! – kikerülve Damont sorjázott ki a konyhából miközben elhaladt a férfi mellett emlékképek villantak be.
Damon kifeszítve ácsorgott egy nagy terem közepén, miközben patakokban folyt a padlóra kiterített nejlonra a vére. Kezei egy-egy állatok elejtésére segítő csapda volt erősítve. Arca meggyötört volt, ahogy az életet adó vér lassan folyt végig izmos mellkasán, kecses csuklóin, nyakán.
Elena a lépcsőhöz érve még visszanézett a jóképű vámpírra elhessegetve a múlt emlékfoszlányait. Sosem akarja újra látni azt, hogy, akiért mély érzelmeket táplál, egy hajszál választja el a haláltól.
Damon a gyönyörű barna szempárba fúrta tekintetét, és Elena könnytől áztatott arca jelent meg emlékeiben, ahogy törékeny kezeivel szabadítja meg a kínzó fájdalmat okozó láncoktól.
E szemkontaktus nem tartott sokáig, csak egy röpke pillanatig, de ami már hónapok óta kialakult közöttük, az lassan valósággá válik. Az álarc hamarosan lehull, és fény derül két önzetlen szív rejtett titkára.
« A kocsinál megvárlak! – Damon választ nem kapott, csak egy hatalmas ajtócsapódást.
Megszokott mosoly játszott az arcán, és kitárva az ajtót lépett ki a napsütötte tornácra….
Folytatás következik…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése