A piros kicsi kocsi 180 -nal repesztett a régi úton, közel a Wickeri hídhoz. Stefan tövig nyomta a gázpedált, körülöttük a fák szinte egybeolvadtak. Elena kétségbeejtően ficánkolt az anyósülésen, miközben Stefan egy széles mosoly kíséretében vette egymás után a kanyarokat.
- Stefan kérlek, állj meg!
- Elena csak nem félsz?
- Stefan! Állj meg!
-Nem tehetem! Mivel te vagy Klaus gyöngyszeme, így veled kell sakkban tartanom – Stefan, amint kimondta e szavakat, máris tárcsázni kezdte a hibrid számát.
-Stefan?! Nem vártam a hívásod!
-Megteszed, amit mondok, vagy elbúcsúzhatsz végleg a hasonmástól!
Elenában most tudatosult, mire is készül egykori szerelme. Most tudta fel fogni, hogy Stefan ma az életével játszik, csak azért, hogy Klaust hergelje. Már nem számított neki. Már nem érdekelte. Végleg lemondott róla! Róla, aki az életét is odaadta volna, hogy visszakaphassa azt a férfit, akit tiszta szívből szeretett!
Egy könnycsepp folyt végig a kipirult arcán. Akinek régen odaadta teljes szívét, most azon igyekszik, hogy elvegye az életét.
-Mire készülsz Stefan? – a hibrid hangjában a feszült kíváncsiság csengett.
Stefan, hallva a készüléken keresztül a hibrid félelmét, mely szerint elveszti a magafajtát képző vérforrást, belemélyesztette fogait a csuklójába, és az onnan kiserkenő vért Elena szájához szorította. Elena gyenge kis próbálkozása az erős szorítás ellen semmit sem ért.
Elena a torkán lecsordogáló folyadéktól öklendezni kezdett, a vér ízétől émelyegett.
-Nos, Klaus hamarosan megismerheted a halhatatlan Elena Gilbertet! – végszóra megszakította a vonalat.
-Stefan, mit akarsz tenni?! – Elena hangja a félelemtől megcsuklott.
-Gondoltam, ott szeretnél, új életedbe csöppeni, ahol a nevelő szüleid meghaltak. Drámai újjá születést terveztem neked!
Elena fel sem tudta fogni a történéseket. Éles fékcsikorgás. Egy hatalmas koccanás, egy fájdalmas ütközés, és elsötétedett körülötte a világ.
Damon eszeveszett tempóban szelte át az utcákat, de hiába. A távolból egy fülsiketítő sikoltás hallatszott, melyet egy monumentális hangzavar követett. A levegő megtelt a friss vér illatával, a benzingőz szagával. Szemei megteltek könnyel, a tudat, hogy elkésett, mindennél fájdalmasabb volt.
Az összetört autó látványa sokkolóan hatott a vámpírra. A törött felfüggesztés, az apró üvegszilánkokra zúzott szélvédő, borzalmas látványt nyújtott. A kocsiból szivárgó benzin, szúrós jellegzetes illata vészjósló volt.
Damon minden lélekjelenlétét összeszedve közelítette meg a roncsot, és kereste a szívének legfontosabb embert, Elenát.
Elena a kocsitól nem messze feküdt eszméletlenül. Halántékán jókora sérüléssel és teste minden szegletét karcolások, sebek ékesítették.
Damon elszörnyedve figyelte a melegszívű, mindenkivel törődő lányt, ahogy összetörve hevert a hideg betonon. . Meggyőződve, hogy életben van, felállva háta mögött csörömpölésre lett figyelmes.
Stefan! A ripper szédelegve mászott ki az autónak nem nevezhető roncsból. Damon szemében felgyúlt a harag szikrája, majd azon nyomban öccse nyakának ugrott.
--Fivérem, csak nem, meg akarsz ölni? Pedig csak segítettem neked! Végre együtt lehetsz örökön örökké Elenával!
Damon fejében rögtön szöget ütött az utolsó mondat –„örökön örökké”.
-Mondd, hogy nem avval akartad felhúzni azt a rohadt korcsot, hogy vámpírrá változtatod Elenát?! Mondd, hogy nem! – szorította egyre jobban testvére nyakát, mint a satu.
-Miért, mit teszel, ha azt mondom, hogy igen? – fejtette le bátyja, szorító karjait, majd látva testvére tétovázását, eltűnt a köd fedte erődben.
Damon nem ért rá bambievő kisöccsével foglalkozni, gyorsan Elenához sietett, majd magához karolva sietett a jó öreg Salvatore kúriához.
A jóképű vámpír óvatosan fektette a hasonmást a pihe puha párnák közé. Fejét és testét borító horzsolások begyógyultak a szervezetében lévő vámpírvér miatt. Szerencsének köszönhetően Elena szíve dobogott, egyenetlen ritmusban bár, de dobogott.
A lány piszkos arcát, összekócolt barna hajzuhataga keretezte. Damonnek még így is gyönyörű volt Elena. Várakozóan ült a lány mellé, és várta, hogy Elena felébredjen.
Már órák teltek el, mire Damon ablakon kitekintő merengését, Elena nyögdécselése, felébredése zavart meg.
-Csak óvatosan! – segített a férfi a lánynak a felülésben.
-Ugye nem változtam át?
Damon egy meleg mosolyt küldött a lánynak biztatóul, de szavakkal is kimondta, hogy elhessegesse Elena kételyeit.
-Nincs miért aggódnod, elbűvölő ember maradtál, akinek azaz adottság adatott meg, hogy a vámpírok agyára menjen, legfőbbképp az enyémre!
Elena most nem tudta értékelni a másik szokásos piszkálódását, inkább megpróbált kikelni az ágyból, de amint felegyenesedett, lábai összerogytak, megállíthatatlanul közeledett a faburkolatú padlóhoz, ha egy erős kar el nem kapja.
-Én megmondtam, már annak idején is, hogy az egyensúlyérzéked zérón van – ültette vissza finoman Elenát az ágy szélére.
Elena Damon vállának dőlve élvezte a másik figyelmét. A vámpír átkarolva a lányt dörzsölgette a másik karját. Olyan gyengédséggel ölelte magához, mint soha senkit életében, vagy vámpírrá válása óta. Ebben az ölelésben benne volt minden. Az öröké tartó szerelem, a vágyakozás, a ki nem mutatott sóvárgás a másik érintéséért, szerelméért.
Elena érezte ezt. Érezte a férfi tépelődését a tiltott gyümölcs - ami per pillanat ő maga - elnyerésért folytatott harcot, az önzetlen odaadást, a biztonságot, a végeláthatatlan vágyat, a mérhetetlen szerelmet. Elena karjaival átkulcsolta a férfi derekát, ő is a vámpír tudtára akarta adni, hogy mit is jelent neki, mennyire fontos szerepe van az életében, és nem csak, mint barát!
-Megvallom őszintén, az arroganciám és büszkeségem félretéve, teljesen komolyan- emelte tekintetét a lányra - hogy ma mindent feláldoztam volna érted, még saját életemet is, ha elveszítettelek volna! Szörnyen fájt a tudat, hogy elkéstem, hogy nem láthatom a kipirosodott arcodat, a megbotránkozást, a különös csillogást a szemedben, ha a közeledben vagyok! Nem veszíthetlek el, pedig nem is vagy az enyém!
Elena elérzékenyülve nézett az azúrkék szempárba, mely most jobban, mint általában, perzselte arcát. Késztetést érzett, hogy kiöntse a szívét a férfinak, ennyivel tarozott neki!
-Damon! Nem is tudom, hogy mit mondjak. Olyan hosszú hónapokig próbáltam megmenteni Stefant, annyit várakoztam, hittem, reménykedtem, hogy csak most jöttem rá, igazán, hogy nem is őt, hanem a saját szívemet akartam megóvni mindentől! Észre se vettem eddig a pillanatig, hogy a darabokra tört szívem már másért dobog, de addig nem mondhatom ki azt a 3 szótagú szót, amit hallani akarsz, ameddig Stefannal nem zártam le végkép mindent! Ő elengedett, de én még nem tudtam teljesen elengedni! DE tudd, hogy ez nem jelenti azt, hogy irántad nem érzek semmit, igenis fontos vagy nekem! – Damon őszinte mosollyal és megértéssel nyomott lágy csókot a lány homlokára, és ölelte át újra. Igaza volt Elenának, és egyet kellett értenie, csak akkor lehet a lánnyal boldogan együtt, ha tisztázott magában mindent, és evvel a tudattal boldogabban tudott várni a lányra ameddig csak kell.
- Fáradtnak érzem magam!
-Nem csodálom, nem minden nap játszik az ember, életre- halára menő játékot! Csodálom, hogy abból a dodzsemből maradt valami is!
-Klaus nem fogja ezt ennyiben hagyni, ugye azt tudod?
-Azt hiszem ezek után minden rosszabb lesz! Stefan átlépett egy határt, avval, hogy a Te életedet kockáztatta! Klaus durvább eszközökhöz fog nyúlni, és most már, az elsődleges feladata az lesz, hogy eltávolítsa Stefant a forgalomból!
Damon Elena egyik kezével összekulcsolta kezeiket, majd néma csendben meredtek ki a semmibe, miközben mindketten nyugtalan gondolataiba burkolózva próbáltak megoldást találni Stefan megmentésére, és Klaus megölésére.
Folytatása köv…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése