2011. november 19., szombat

Képzeletbeli eng game 2.

Másnap…
Damon a napsugarakra felébredve figyelte a mellette nyugvó szuszogó szépséget. Feje a lány vállán pihent, karjával szorosan ölelte magához. Félretűrve egy kósza hajtincset, nyomott egy csókot Elena selymes arcára, majd csókokkal árasztotta el meztelen vállát is. Elena a finom puszik hatására fél lábbal, még álom országból ébredezve, egy őszinte mosolyt küldött Damon felé. A vámpírnak nem is kellett több bizonyíték, mint ez a szívből jövő, őszinte mosoly. 

Amit tegnap a lány mondott, azt most tudta csak igazán elfogadni. Elena szembefordult a férfihoz, és egy gyors, de annál édesebb csókot adott a vámpírnak. Damon halkan nevetni kezdet, mert Elena egy álmos kis cicára hasonlított, ahogy pöttömnyi, kis öklével próbálta kidörzsölni szemeiből az álmot. A férfi sehogy sem tudott betelni a lány látványával, ajkai azonnal felfedező útra indultak a csábos alakon, milliónyi puszival beborítva testének minden egyes centiméterét. Elena jólesően borzongott bele minden egyes csókba. Ahogy egyre lejjebb haladt a férfi, a lány annál csiklandósabb lett. Elena ficánkolni kezdett, hangja elcsuklott a rátörő nevetéstől. 

Hogy, meg tudja fékezni a vámpír további „kínzását”, hirtelen rágördült a férfira, kinek imponált a lány kezdeményezése. Mielőtt Damon szóra nyithatta volna a száját, Elena egy hosszú, vágytól izzó csókkal fojtotta belé a szót. A levegő azonnal felforrósodott körülöttük, a hőmérséklet szinte kritikussá vált. Már teljesen eluralkodott felettük a vágy, amikor egy hangos dörömbölés zavarta meg a meghitt pillanatot. 

-Elena odabent vagy? – kérdezte a lány kisöccse. 

A lány egy halk szitkozódást visszafojtva, támaszkodott meg a vámpír felett, majd nem igazán társalgós hangnemben üvöltött ki Jeremynek.

-Mit akarsz, Jer?? – Damon Elena felpaprikázott hangulatán jót kuncogva, tűrte a lány füle mögé az előrebukó tincseket.

-Csak annyit, hogy Bonnie megkért adjak át tőle neked egy üzenetet, hogy hívd fel még a mai napon, mert nagyon fontos! – válaszolta Jeremy kissé megszeppenve.

-Rendben, köszi, Jer!! – jött a válasz az ajtón túlról.

-Akkor, én azt hiszem, nem is zavarok tovább – kacarászta el Jeremy a mondatot, és elhagyta a panziót.
Elena óvatosan próbált lemászni a vámpírról, de egy váratlan pillanatban a férfi fölé gördült, és fejükre rántva a paplant folytatták ott ahol előző este abbahagyták. 

1hónappal később…     

A Gilbert házra mély csend telepedett, csak Elena tartózkodott otthon. Szobáját napok óta elhanyagolta, ezért termetes ruha halom, és porcica halmozódott fel. Elrettenve a szörnyű összképtől, igyekezet mielőbb rendet tenni. 

A nap már lassan dél magasságában járhatott, amikor is sikerült elkészülnie, szobája teljes pompában tündökölt. Fáradtan és nyúzottan ücsörgött ágya szélén. Mostanság igen hamar elfáradt, akadt, hogy meg is szédült, pedig sosem volt az a beteges fajta. 

Az ágyról felkelve, alig néhány lépés után, elvesztve egyensúlyát, ingadozva próbált megkapaszkodni az ajtófélfában, mielőtt lábai felmondva a szolgálatot, zuhant volna a földre. Damon a lépcső tetejére felérve pillantotta meg Elenát, majd vámpírgyorsasággal száguldott be az ajtón, elkapva a lányt mielőtt elterülve végezte volna a padlón. A lány nagyot sóhajtva hajtotta fejét a férfi vállaira, mély lélegzeteket véve.
-Elena jól vagy?! Jól érzed magad?- kérdezte rémülettel a hangjában Damon.

-IIIgen, most már jobban vagyok, még szerencse, hogy időben elkaptál - emelte tekintettét a férfira egy széles mosollyal köszöntve.

-Ez nem természetes, Elena! Már negyedszer fordul elő a héten! – ölelte magához a lányt. -Az lesz a legjobb, ha most rögtön megnéz egy orvos, és nem akarok ellenkezést! Aggódom érted – tolta magától kissé távol, hogy az őzike szemekbe tudjon nézni.

-De nincsen semmi bajom, biztos azért volt, mert egész nap fel-alá mászkáltam és…

-Elena!

-Jól van, nem ellenkezek, de akkor is felesleges.

Elena leakasztva a fogasról a kabátját, maga után bezárva az ajtót, indult meg egyenesen a ház előtt parkoló világoskék musthang felé.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése