Sziasztok!
Végre sok ki hagyás után újra a színen! Most már lesz időm nem csak a blogra, az írásra, de főleg RÁTOK!
Az oly sok idő kiesés miatt ma 2 résszel szeretnénk nektek kedveskedni:D Az elsőt vagy is a 20. részt Zsani írta (melyhez szívből gratulálok , mert Én egyszerűen imádtam ) !!!!!!!!! A 22.rész jövőhéten lesz várható előtte majd jelzek, hogy mikor is kerül ki pontosan. Most,hogy nem darálnak be a tételek így betudom tartani ígéreteimet amit az utóbbi időben nem tettem. Nem is fecsérelném tovább a szót, tessék olvasgatni!
Marie
Gyűrű
A Mystic Falls-i Grill igen zsúfolt volt, késő délután megtelt munka utáni emberekkel, akik betértek, egy feszültséget levezető italra. Damon is „mulatta” az időt. Elena mondatai igencsak bevésődtek a gondolataiba, úgy vérzett a szíve, mint még soha. Katherine árulása sem fájt ennyire neki, mint azok a szavak a bálon, amik elhangzottak a szíve választottjától.
A játék sem ment úgy, ahogy kellett volna, a falra felfüggesztett táblára rajzolt körök közepébe, valahogy ma sehogy sem sikerült beletalálni. Célzott és lőtt, kitudja már hányadikat, mikor egy kéz jelent meg a tábla és az orra előtt félúton, és elkapta a repülő tárgyat.
· - Rebekha! – kiáltott fel harsányan Damon. – Mi szél hozott errefelé?
· -Tudod, ha már mindenki elment, és már nem kötnek a szabályok, megpróbálom jól érezni magam! – ezzel eldobta a kör közepébe, szinte célzás nélkül az apró tűhegyes tárgyat. Damon mikor látta az eredményt, megjelent az öngúny az arcán.
· -Ha jól tudom, Klaus nem utazott el!
· -Nem, de mindig is Ő volt az, aki mellettem állt, sok éven keresztül!... Nem iszunk valamit?
· - Én már a sokadikat töltöm magamba! De csak nyugodtan szolgáld ki magad! – ezzel célzott és lőtt, egy szintén gyenge pontszámú eredményt.
· - Nem jössz velem?
· - Itt megvárlak!
· -Mondd, hogy nem Beca-át láttam az előbb melletted! – szólalt meg Stefan Damon mögött.
· - De Ő volt! Egész jól játszik! Az a csaj nem semmi! – játszotta Damon a gondatlan nagyvilágit.
· -Miért szűröd össze vele a levet?
· -Stef! Neked ott van Elena! Mondtam neked, én játszom jobban a rossz fiút! És egyébként is Rebekah egy jó nő! Nézd a virgácsait! – és stírölni kezdte a pultnál lévő vámpírt.
· - Nem lesz ennek jó vége!
· Már megint kezd előjönni az óvatos, vega Stef! Nem mész el egy kicsit, megszemlélni a mókusaidat?!
Stefan látta, hogy a falnak beszél, így otthagyta a félig ittas állapotú bátyját. Rebekha az italával tért vissza, székét megfordítva, ráült, és a poharával a kezében támaszkodott a támlán.
· -Játszunk egy meccset? – kérdezte kihívóan.
· -Mi lenne a tét? – kérdezte Damon, miközben hamiskásan ránézett.
· -Nálam vagy nálad? Mit szólsz? – robbantotta a bombát az Ős.
· -Tudod, nem szívesen megyek Klaus házába, ha nem muszáj!
· -Nem gondoltam, hogy ilyen gyáva vagy! – mosolygott gúnyosan Beca.
· -Hello Damon! Jó téged újra látni! – zavarta meg az érdekesnek induló csevejt egy titokzatos hang.
Damon lassan fordult meg, a hang ott visszhangzott a fülében, miközben képek peregte le a szemei előtt.
1912. Meccs.
Egy gyönyörű vörös hajzuhatag, és izmos karcsú test! Aki bevezette egy gyönyörű világba. Segítette, hogy elfogadja önmagát, magába eltemesse az önutálatát, és hogy az élete tovább sokkal, de sokkal gyönyörteljesebben teljen!
· -Ezt nem hiszem el! Sage! Mi szél hozott erre?! – ölelte meg a betoppant vámpírt.
· - Damon, az örök Úriember! – mosolygott el a vendég kedvesen, miközben Beca-át mérte fel. – Rég láttalak kedves!
· -Sage! – döbbent meg az Ős.
· -Rég találkoztunk – mondta a múltba merengve. - Lenne egy közös projektünk! Meg tudod mondani, hol találom Finnt? – a párocska igen csak döbbenten állt a fejlemények előtt. Miért jött vajon Sage? És mit akar Finntől?
· -Mit akarsz tőle? – válaszolta az Ős.
· -Az nem rád tartozik! – Sage szemeiben ott égtek a megvetés szikrái mellyel a szöszit illette.
Damon, sajnálom, hogy a találkozásunk ilyen rövidre sikeredett, de később még bepótoljuk! – miközben vágyakozóan mérte végig a férfit. Örülök, hogy láttalak! –
majd a kezét nyújtotta a vámpír felé, aki megfogta és egy leheletnyi érintéssel ajándékozta meg a vörös hajú démont.
Sage mint egy Dáma vonult ki a Grillből, a ruháján látszott, hogy nem ehhez a környezetthez szokott. Kecsesen, magasan tartotta a fejét, és szinte suhant kifelé az ajtón.
A vámpír még mindig döbbenten állt a fejlemények felett. Nem hitte volna, hogy találkozni fog még vele. Nagyon jó barátja volt, az úrinő voltát, még most sem tudta letagadni. De a vidám mulatozást sem tagadta meg sohasem, az életet mindig könnyedén vette. Érdekes keveréke volt, az erkölcsös, és a romlott nőnek. Sokat köszönhetett neki hajdan. De vajon mit akarhat a sótlan ábrázatú Őstől?
Nem volt kedve tovább a Grillben maradni, már nem talált örömöt a játékban, újra elöntötte a kétségbeesés. Hazaballagva azon törte a fejét, mit tegyen most. Töltött egy italt és komótosan felsétált a szobájába, kinézve az ablakon, nem látott semmit. Igazból nem is nézett, hanem a gondolatai játszottak vele. Már az sem érdekelte mi történt a Grillben, Sage is homályba veszett. Megint Elena körül jártak a gondolatai, nem volt, ami elterelje. Tudta, nem kell Ő Elenának! De ezek után mi értelme, hogy tovább éljen! Nincs már semmi, ami itt tartsa! Már a titkos vágya, hogy ember legyen sem ösztönözte! Rápillantott a gyűrűre, ami életben tartotta, ezen napsütéses napon! Játszani kezdett vele, nem is vette észre, hogy mit tesz!
Stefan ekkor pillantott be az ajtón, és Damont látta az ablak előtt, aki az ujján lévő díszes ékszert forgatja!
Közben az ablakon beáradó sárga fény szinte körülölelte a vámpírt. A szomorúság csak áradt belőle. A Stefan nem bírta tovább, és belépett a szobába, megköszörülte a torkát, jelezvén azzal jelenlétét.
· -Nem vettem észre, hogy itthon vagy – mondta Damon lélektelen hangon.
-Rebekha otthagyott?
· - A Szöszi? Engem? Mit számít nekem egy, tini számba menő, önző kis csaj!
· -Mintha nem ezt mondtad volna egy órával ezelőtt róla!
· -Mit számít ő nekem?! Ugyan már Stefan! – majd meggyötörten nézett öccse szemeibe.
Nem megy! Nem bírom tovább! Elena tönkretesz! –lassan ült le az ágya szélére úgy folytatta tovább mondandóját. - Milyen kiszámíthatatlan a sors! 145 évvel ezelőtt ugyanabba a nőbe szeretünk bele, és most nézd mi lett velünk?! A Salvatore testvérek ismét a múltjukat élik! ÉS most is, mint anno Te kerülsz ki győztesen! – Stefan elé lépet és bíztatón veregette meg testvére vállát. – Ha megbocsátasz! – kerülte ki Stefant, és dzsekijét kezei közé véve ballagott ki a villából.
folyt... vagy is itt van rögtön a kövi :D
Soloban
Hatalmas csend szorult a Gilbert ház falai közé. Az emeleten Rick pihent, aki a fájdalomcsillapítók hatására teljesen kiütve, öntudatlan állapotban aludta az igazak álmát.
Elena a nappaliban ücsörgött, elnyúlva a középen elhelyezet bőrkanapén, kezében egy üveg megkezdett vodkával. Lassan egy hete nem beszélt senkivel. Akár el is nyelhette volna a föld, fel se tűnt volna senkinek. A lejátszóban háttérzajként szólt a zene. Ismételten meghúzva az üveg tartalmát, ritmusosan mozgatta végtagjait a zenére. Emlékfoszlányok úsztak a szemei előtt, amikor még a bulizós korszakát élte, mígnem ezt az időszakot a bú, és könnyek vették át. 2 évvel ezelőtt őrültek módjára tombolt, a várost körülvevő településeken megtartott bulikon. Annak idején egyáltalán nem volt az a visszafogott lány, aki betartva a kiszabott határidőt, haza kellett érnie pizsiosztásra. Szülei haragját rengetegszer kiérdemelte, amikor másnap igen nyúzott állapotban tántorgott haza. És most itt ül, 2 év elteltével, magányosan a kanapén, magában iszogatva. Ki is akarná vele eltölteni a szabadidejét, amikor is csak megbántani tud másokat.
Ahogy a zene változott úgy merült el a magányosság bugyraiban, amíg az asztalra kihelyezet telefonja rezegni nem kezdett. A kijelző Damon nevét mutatta. Elena egy hirtelen mozdulattal kinyomta a zavaró hangforrást, és most már két lábra állva, tántorogva táncolt. Egy hirtelen lépéstől, melyet rosszul mért föl, megbotlott a szőnyeg szélében, és egy óriásit esett a kanapé és az asztal közé. Ekkor megszólalt a csengő, melynek hatására, mint egy fürge őzgida, próbált felugrani, nem sok sikerrel. Az ajtó mögött álldogáló személy igen türelmetlen lehetett, mivel már másodjára feküdt rá a csengőre. Elena nehézkesen megtámaszkodva az asztal peremében ügyeskedte fel magát, hogy ki tudjon botorkálni ajtót nyitni.
· -Pillanat! – kiabálta a hasonmás, mielőtt az ajtóhoz ért volna.
Mintha egy akadálypályán kelt volna át, többször megbotlott saját lábába, mire sikerült végre elérnie az ajtót.
Az ajtóban Damon ácsorgott, mint mindig eszméletlenül jóképűen vigyorgott a lányra.
· Damonnnnnnnn! - nyújtotta meg a férfi nevét, kissé nagyon is Elena, egy terebélyes vigyor kíséretében.
· Elena! – a vámpír már összeszűkült szemekkel vizslatta a lányt, ahogy felmérte milyen állapotban is van. - Te ittál?! – kikerülve Elenát masírozott be a nappali kellős közepére.
· Fáradj csak beljebb! - jegyezte meg éles gúnnyal a hangjában a hasonmás, majd az előszobában letett vodkás üveget szájához emelve kortyolt belőle egy kortyot.
Damon körbenézve szembesült a helyiségben felbukkanó szétszórt üres üvegekkel.
· Mi a franc bajod van?! Rád nem jellemző az ilyesfajta viselkedés! Ez inkább az én reszortom!
· Hát... Tudod… Péntek van… és a… péntek … egyenlő a ..bulizással. De… mivel rengeteg ember nem áll velem szóba.. köztük Te is.. kénytelen voltam… magányosan … elütni az időt.
· Te nem vagy magadnál! – Damon átszelve a szobát vette el a lány kezéből a félig üres üveget, mielőtt ismételten meghúzta volna annak tartalmát.
· Naaaaaaaaaaaa!!! – csalódottan horkant fel, ahogy az este folyamán barátjává vált üveget elhalásszák előle. – Ha kérsz Te is, van még a polcon! – nyújtózott az üveg után, de hiába.
Damon összeszedve az üres és teli üvegeket, hordta ki a konyhába távolabb a tintás leányzótól.
Elena nevetve nézte a vámpírt. Ilyen egyszerűen nem fognak rajta ki. A kanapé párnái közé nyúlva húzta elő az újabb üveget, és letekerve a kupakot húzta meg.
Damon most már durván rántotta ki a lány kezéből az italt, aki morcosan nézte, ahogy eltűnik az utolsó reménysugár, a ma estét bearanyozó alkoholmennyiség.
· Am… miért is jöttél ma este ide?!
· Csak meg akartam érdeklődni, Rick hogy van, de arra nem számítottam, hogy egy ittas állapotban lévő Elena nyit ajtót.
· Ha-ha-ha! – kacarászott a hasonmás, majd megindult a lépcsősor felé. - Amúgy Ric rendben van, bár a nap nagy részében ki van ütve, talán nekem is kellett volna egy olyan bogyó, egyszerűbb lett volna, mint lerészegedni!
· Most meg hová mész?!
· A szobámba! Te meg már vagy annyira jártas itt, hogy ki tud magad engedni, így ha megbocsátasz, folytatnám az egy személyes partimat!
A vámpír kikerekedett szemel hallgatta végig Elena komoly kis monológját az este folytatását illetően.
A hasonmás nehezen találta a lépcsőfokokat, így, mikor Damon váratlanul mögé suhant, észre se vette.
· Segítsek?
· Megy egyedül is!
Damon vállára kapva a félig álomba merülő lányt, vitte a szobájába.
Elena feje alá téve kezeit, mint egy alvó kisgyerek, nézte, ahogy a vámpír, miután gondosan betakargatta, lelépni készül. A paplan alól gyorsan kirántva kezét kapta el a férfi csuklóját, majd ráncigálni kezdte, hogy üljön le. Damon megkerülve az ágyat feküdt Elena mellé, és nézte a másik kipirult arcát.
· Mire volt jó a mai kis incidens?
Az alkohol lassan távozott a szervezetéből, így már összefüggő mondatokban tudott már beszélni.
· Reméltem, ha leiszom magam a sárga földig, elfelejtem azt, hogy a tettem miatt, Bonnie nem akar látni, sem beszélni velem. Ráadásul téged is megbántottalak, pedig nem szántszándékkal tettem!
Damon fülében ott csengtek az ominózus estén kimondott fájdalmas szavak.
· Bár most nem vagyok túl józan, de azért elfogadod a bocsánatkérésem? Nagyon sajnálom, Te vagy az utolsó ember, akit meg akartam bántani, és mégis, mit csináltam?! Nagyon-nagyon sajnálom! Ostoba voltam, és nem gondoltam át, amit mondok! Pedig fontos vagy nekem, ha nem is mutatom ki mindig, de igaz!
Damon ajkán egy apró mosoly táncolt. Elena bocsánatot kért tőle, és ez jólesett neki, de még mindig fájt az a seb, amit az összetört szívén ejtett.
· Tudd, hogy tényleg nagyon megbántottál! Azt hittem, hogy soha nem találok olyat, akit szeretni tudnék, erre találkoztam veled, és minden megváltozott. Napról napra jobban megismertelek, és beléd szerettem! És amikor, kimondtam neked hangosan, hogy szeretlek, Te összetörtél! – Elena csendben hallgatta végig a másikat, és most látta a vámpíron mennyire megsértette Őt a szavaival. Egy könnycsepp gördült le az arcán, ahogy a férfi meggyötört arcára nézet.
· Őszintén sajnálom, bár már nem tudok változtatni a dolgokon, de remélem, egy napon megbocsátasz nekem! – remegő kézzel simított végig a vámpír arcán. Damon jóleső érzéssel lehunyta szemeit.
· Megbocsátok, mert annyira szeretlek, hogy nem tudok rád öröké haragudni, pedig néha megérdemelnéd, hogy szóba se álljak veled!
Elena egy káprázatos mosolyt varázsolt pofijára, tekintetét nem tudta levenni a másik tökéletes arcáról.
Damon közelebb bújt a lányhoz, és szorosan átölelte.
· Ami pedig a boszit illeti, hagyj neki egy kis időt, amíg feldolgozza a történteket!
Elena olyan közel bújt a vámpírhoz, ahogy csak tudott. Damonnek igaza van! Elijah is pont ezt mondta neki. Időt kell hagyni az embereknek! Időt…
Folytatás következik…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése