Új fejezet + egy kis Bonusként Car/Klaus Röpshot !!!

Ilyet még nem csináltunk, hogy egyszerre hozzunk 2 részt de soha ne mond h soha :D
Az első a meg szokott Delenás fejezet.
Röpshot: tegnap Zsanival beszélgettünk és valamiért beindult a piszkos fantáziám , Hogy mi  lenne ha? és megszületett e rövidke kis Bónus rész. Klaroline kedvelők előnyben!!!!!!!!!!!

Caroline & Klaus 

 

Amitől, vagy akitől még nem fél senki

Pislákoló fények, síri csend uralkodott az unalmas kisváros utcáin. Az éjszaka leple alatt egy lélek sem járkált a napközben nyüzsgő utakon. A tiszta égbolton kristálytisztán lehetett látni a milliónyi kis fénypontokat, melyek most teljes pompájukban megvilágították a Főteret. Kabátjának halk suhogásán kívül Elena nem hallott mást, csak saját lépteinek ritmusos dallamát. Nem sietett sehová. Egyenletes tempóban vágott át a Főtéren, miközben gondolatai csak egy ember körül forogtak, és a köztük kialakuló fura kapcsolatra…  Damon. Az este folyamán nyilvánvalóvá tette érzéseit a másik iránt, bár nem mondta ki konkrétan, de a férfi tudtára adta, hogy nem közömbös számára a jelenléte, a cselekedetei, a közelsége. Bármennyire gyűlölte kezdetekben, a taszító jelleme miatt, a vámpírt, úgy lopta be magát egyre jobban, és mélyebben a lány szívébe.

Lassan lépdelve érte el Mystic Falls határánál húzódó sűrű, sötét erdőt.

Miután Damon elment és Carolinenak is azt tanácsolta, hogy már nem kell rá vigyáznia, a szabadba vágyakozva indult meg a rettegett környezet felé.

A lelkében uralkodó zavartság nem csak a szerelmi élete miatt tombolt, hanem emberségének megtartása miatt is. Emberként könnyű volt a helyes úton járnia, a megfelelő döntéseket meghoznia, amit sokan megkérdőjeleztek vagy vitattak, de amióta vámpír lett az emberi érzések a háttérbe szorultak a vér iránti vágy miatt. Komoly erőfeszítésébe kerül, hogy ne csapoljon meg senkit, ne ugorjon az emberek nyakának, akik lüktető artériákkal rohangálnak körülötte. A sóvárgás, az éhezés fájdalmasan markolássza torkát, amikor saját öccse a közvetlen közelében van. De döntött, és bármilyen nehéz is lesz, meg kell próbálnia leküzdenie az akadályokat. Ez egy olyan próbatétel, ami meghatározza majd, milyen „ember” is szeretne lenni a jövőben.

És ha nem lenne elég az ő és az idősebb Salvatore testvér közt lévő erős kapcsolat, és saját maga önmarcangolása, ott van még Stefan, aki abban a mély hittben él, hogy az ő szerelmük ugyan ott folytatódik ahol abbamaradt, stabil és kikezdhetetlen, mielőtt Klaus belépett volna az életükbe. Ma este megpecsételte a sorsát. Mindkét Salvatore-t SZERETI, és ezt többé nem tagadhatja, főleg nem saját magának. 

Ahogy egyre mélyebbre merészkedett, léptek zaját hallotta a közelében. 

A veszélyforrásnak irányába fordulva egy alakot látott megmozogni maga előtt.

·         Látom, nem csak én nem tudok aludni.

Elena még nem látta az illetőt, de a hangját felismerte.

·        - Tyler?!

Tyler mosolyogva közeledett a lány felé, akit már nem burkolt leple alá a sötétség.

·       -  Megijedtél?

·       -  Nem, csak nem számítottam senkire az erdőben ilyen késői órán!

Tyler próbált minél természetesebben viselkedni a hasonmás előtt, mielőtt rájönne, hogy az a személy, aki előtte áll nem is Tyler. Bonnie varázslatának köszönhetően az élők sorában lehet, de ezt egyelőre nem akarta megosztani senkivel. Főleg nem a vele szemközt állóval.

·        - És mit keresel itt? Mert nem mondható biztonságosnak ez a hely egy éjszakai sétához.

·         -Ezt én is kérdezhetném tőled! De igazad van, nem az.

·         -Tudod hamarosan telihold lesz, és akármennyire tudom magam kontrolálni, azért szükséges némi óvintézkedést tenni.

·         -Főleg, hogy már rám is veszélyes lehetsz!

·        - Való igaz. És hogy viseled?

·         -Nehezen, de legalább senki sem akar megcsapolni – mosolygott a lány - Caroline tudja, hogy élsz?

·         -Egyelőre még nem találkoztam vele, azóta az este óta, de hamarosan sort kerítek a találkára.

·        - El fog ájulni, ha meglát, sőt olyan mérhetetlenül boldog lesz, hogy rózsaszín felhőkön fog úszkálni örömében! – nevetgélt Elena.

·        - Képzelem, de csak az után, hogy egy jókora pofont kioszt nekem, hogy nem kerestem meg rögtön!

·       -  Én nem is láttalak!

·        - Köszönöm!

·        - És készen állsz, hogy szembenéz egy nagy megpróbáltatással?

·         -Megpróbáltatás?

·        - Idén érettségizünk, ez már a végzős évünk
.

·         -Tényleg! Igen félelmetesnek és veszélyesnek hangzik!

Tyler vele együtt nevetett. Elena nem is tudja mennyi fejtörést okozott evvel a hibridnek. Mennyi erőfeszítésébe került a hasonmás előkerítése, és most a halálával elvették tőle a lehetőséget, hogy egy olyan családot alakítson ki, amilyen ő maga is. A harag és a düh ott tombolt a hibridben, de ami még ennél is nagyobb volt, az a bosszúvágy. Bosszúvágy azok iránt, akik miatt elveszített mindent. És ebbe beletartozott Elena is.

·         -Én azt hiszem haza is megyek – törte meg a csendet Elena – hamarosan hajnalodik és felkel az egész város, és még nem vagyok olyan, aki ellent tud állni a vágynak, hogy ne egyek meg valakit.

·       -  Képzelem. Akkor majd később találkozunk – Tylerben fortyogott a bosszú, türtőztetnie kellett magát, hogy ne kapjon fel egy faágat és ne szúrja szíven az ifjú vámpírlányt, de amíg ebben a testben él, addig nem tehet semmit, amivel lebuktathatná magát.

·         -Nos, akkor, szia! – Elena egy másodperc múlva már ott sem volt.

·         -Viszlát! – mondta a semminek Tyler- Hamarosan úgy is viszontlátjuk egymást. Remélhetőleg szemtől szembe! – győzedelem ittas mosollyal az arcán suhant el a semmibe.

Folytatás…

Caroline @ Klaus 
 

Caroline és a nagy, BUMM

Az erdő legmélyebb, legsötétebb részén, több hektárnyi földterületen húzódott a Lockwood birtok. Carol Lockwood mindig is büszke volt, hogy a város nagyobb része az ő családjának a kezében van. A birtok távolabbi részén, messze a família rezidenciájától, állt anno a Lockwood ősök kúriája mielőtt egy végzetes tűzvészben porig nem égett. Nos, bár a felszínen megsemmisült az épület, de a felszín alatt megmaradt a labirintusra hasonlító pincerendszer. A régi „alagsor” ma ugyan úgy használatban volt, bár nem a funkciójának megfelelően cellák voltak, hanem bizonyos esetenként „szerelmi fészeknek” használták.

Caroline sorban gyújtotta meg a gyertyákat, miközben emlékeiben az az este játszódott le, részletről részletre, amikor még felejthetetlen pillanatokat éltek meg Tylerrel. Ahogy egymás ajkait falták, ahogy test simult a testhez, ahogy vágytól égő testük egyé olvadt.

Caroline akaratlanul is száját harapdálta az intenzív emlékképektől.

És most magányosan ácsorogott a megvilágított hely közepén. Epekedve és reménytelenül várva szerelmét, aki napról napra eltűnt
.

·         -Bárcsak itt lennél velem! – a vágyódás olyan kristálytisztán csengett hangjában, hogy süketnek kéne lennie ahhoz az embernek, hogy ne ismerje fel milyen az, ha valaki ennyire szüntelenül szeret valakit.

Amint kimondta e szavakat, két kezet érzett a vállain. A meglepettségtől ijedten fordult hátra.

Először fel sem fogta ki áll előtte teljes életnagyságban, majd ahogy lassan kezei az illető arcához értek meggyőződve, hogy nem csupán káprázik a szeme, magához rántotta és olyan szenvedélyesen csókolta meg, hogy csoda, hogy nem lobbantak nagyobb lángra a gyertyák. 

Percekig állhattak így, majd levegő után kapkodva vált ki a csókból Tyler.

·         -Hát nem számítottam ilyen tüzes üdvözlésre!

·        - El se hiszem, hogy itt vagy! Hogy élsz!!!!

Caroline ismét letámadta a fiú ajkait, nem érvbe be ennyivel, egyszerű mozdulatokkal tépte le a srác minden ruhaneműjét. A szőke vámpírlány nemcsak csókolni akarta szerelmét, hanem érezni is. Caroline jó munkát végezve a másik ruháival, magát is megszabadította a zavaró anyagoktól.

Tyler szeme felcsillant a másik tökéletes, ellenállhatatlan testének látványától. A fehérbőr, a finom érintések ez már mind az övé volt. Caroline Forbes az övé volt. Tyler belemerülve a lány által nyújtott kényeztetésbe, leteperve Carolinet repítette egyenesen a fellegek felé. 

·         Tyler!- sikította kimerülten Caroline, ahogy elérte a mennyország kapuját.

·         Szívem, Klaus!  - olyan természetességgel a hangjában mondta, mintha a magától értetődő dolog lenne.  Fejét a lány nyakába hajtva lihegett, mint távfutó lefutva a maratont. 

Caroline édesen simogatta a másik buksiját, majd mikor elérte a tudatát a férfi szavai, kétségbeesetten gurította le magáról a másikat és a falhoz simulva, a megmaradt rongyokkal próbálta eltakarni magát.

·         Mi a franc!!!!!! Te utolsó szemétláda! Hogy teheted??!

·         Édes! Nem kell takargatni magad, már megvolt az örökkévalóságig tartó élményem!  Ma az enyém lettél, bár nem az én testemben csináltuk, de így is élveztem! Hihetetlen mennyi szufla van benned! – a meglepett és felháborodott lány előtt elsétálva anyaszült meztelenül, óriási önelégült vigyorral az arcán lépdelt ki a pince ajtaján.

·         Ja és még valami, még találkozunk! – kukkantott vissza.

 End.