Marie
Egy hihetetlen éjszaka
Néma csend telepedett a majd nem kihalt Gilbert házra, csak egy egyenletes szuszogást lehetett hallani az emeletről. A szobában pislákoló fény halványan világította meg a békésen, álomba merült lány csodálatos arcát, melyet barna haj zuhatag ölelt körbe. A takaró néhol fedte az alvó lány elbűvölően tetszetős testét miszerint nehezen tudott elszenderedni. A függönnyel az enyhe, lágy szellő játszadozott. A nyitott, kitárt ablakon egy alak suhant be, majd halk egyszerű kézmozdulattal csukta be az ablakot fel nem ébresztve a lányt. Óvatos léptekkel közelítette meg az ágyat és hajolt az alvó szépség fölé, egy halvány, de annál inkább érzelmekkel teli csókot lehelve a lány homlokárra. Damon tudván hogy Elena teljes biztonságban van és semmi veszély nem fenyegeti, megnyugodva fordult az ablak irányába egy gyors, csendes távozás reményében.
Elena lassan nyitotta ki káprázatos mogyoró barna szemeit és oldalra pillantva találkozott Damon izmos hátával melyen megfeszült a fekete ing. Örült, hogy Damon itt volt ebben a pillanatban tudva, hogy nincs egyedül és mielőtt szóra nyithatta volna száját jelezve hogy felébredt, inkább lágyan kulcsolta kezét a mellette álló, éppen távozni készülő férfi meleg puha kezével. Damon megszólalni sem tudott a hirtelen jött érintéstől inkább apró mosollyal pillantott le az immár össze kulcsolt kezeikre. A férfi csodálkozó tekintettel fordult vissza és nézet kérdő pillantással a lányra.
- - Elena nem akartalak felébreszteni, csak meg akartam bizonyosodni róla hogy, minden rendben van-e erre felé mivel tudom, hogy egyedül vagy ebben a hatalmas, üres házban. –nem engedve el a lány törékeny, aprócska kezét. –De mivel most már saját szemeimmel is meggyőződtem róla, hogy semmi bajod azt hiszem, most távozom is és hagylak pihenni. Majd óvatosan elengedte volna Elena bársonyos kezét, ha a lány nem szorítja erősebben.
- - Damon nem maradnál itt velem? Ült fel hirtelen Elena - Nem akarok egyedül lenni- válaszolta határozottan, de félénken, mert nem tudhatta, hogy Damon nem e hagyja inkább egyedül.
Damont melegség öntötte el a lány kérése hallatán, de nem akarta, hogy másnap Elena megbánja.
- - Inkább pihenj, ha akarod, maradok, ameddig nem alszol el…- de nem tudta befejezni.
- - Nem! Nem tudnál végig itt maradni? Kérlek! Nem szeretnék egyedül maradni - kérlelte Elena.
Damon a lány melegséget sugárzó szemeibe nézet és nem volt szíve megtagadni a lány kérését és neki se lett volna ereje magára hagyni.
- - Rendben, maradok. –majd a karosszék felé vette az utat mely a sarokban foglalt helyett.
- - Damon, nem feküdnél inkább mellém? A férfi nem akart hinni a fülének, és egy féloldalas mosoly kíséretében állt meg az ágy előtt.
- - Biztos vagy benne?-kérdezte fülig érő vigyorral a képén.
- - Mielőtt a piszkos fantáziád beindulna, leszögezzem, hogy csak azért kérlek, hogy feküdj mellém hogy, biztonságban érezzem magam. –de már Elena se tudta vissza fojtani a nevetést. Damon meg kerülve az ágyat, elővigyázatosan feküdt be Elena mellé minden testi kontaktust mellőzve mielőtt a lány azt hinné, hogy ki használja a helyzetet.
Elena áthidalva a köztük lévő távolságot fészkelte be magát Damon mellkasára és hajtotta a fejét a férfi izmos vállára. Damon azt hitte álmodik nem tudta el hinni, hogy, tényleg Elena fekszik a karjaiban, de miután meg csípte jobb karját kisebb mosoly kíséretében vette tudomásul, hogy ez mind igaz, és akit annyira szeret az épp hozzá bújva merül újra mély álomba. Mélyen beszívva a lány hajának virág illatát, és szorosan magához ölelve a lányt hagyta, hogy, az ő szemire is eljöjjön az álom. Magában elkönyvelve hogy emberi élete és mostani élete során egyaránt ez a legszebb éjszakája melyet sosem fog elfelejteni.
Vége. :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése